Demény Péter

A költői korda mágiája

Tandori Dezsőről írja Orbán Ottó: „... Tandori Wagner, / a végtelen óceán énekbeszéde és hullámlocsogása... ” – s ez a jellemzés Ezra Poundra is remekül ráillik, akinek egyébként Tandori nagyon sokat köszönhet. Ez a 'végtelen énekbeszéd és locsogás' Márai szép Pound-portréjában is megjelenik, a Föld, Föld!...-ben: „Itt [a Montparnasse-on] keringett vörösszakállas Buffalo Bill-maszkban Ezra Pound, a kvékerszármazék, az amerikai költő... Csinált egy eposzt és mint a homéroszi, vergiliusi, dantei eposznak, Pound eposzának is a Nekyia volt a térfogata, tehát az élők látogatása a halottak világában, a válaszkeresés... Mindig mosolygott, és volt valami mániákus-eszelős ebben a vörösszakállas mosolyban... Frobenius híve volt, hitt abban, hogy sűríteni tudja a Canto-ciklusban az »ős-kultúrát«, minden ember veleszületett élményeinek kultúráját.”  

Költő, aki igazi egyéniség volt, sőt, több annál: jelenség, bohóc és vajákos, rendszeres munkát végző bohém. Költő, akinek bohém őrültsége mégsem azt üzente, hogy őrültnek lenni könnyű, mert semmiért nem kell felelősséget vállalni, hanem azt, hogy íme valaki, aki kétségtelenül a költészet viharzó tájairól érkezett. Nem véletlenül írja Márai: „Most, hogy felrémlett az alakja, kedvem lenne ültömben felemelkedni és kalapot emelni”.

Azért foglalkozom annyit a Pound-jelenséggel, mert Bogdán László kötete, a P. a ketrecben éppenséggel ennek a vörösszakállas őrültnek állít emléket. Nem tollhiba, hogy bevonom az írásba az „élő” Poundot: az irodalomban azok válnak jelenségekké, akiknek egyéniségét még az utókor sem tudja egykönnyen leválasztani műveikről, mert egész életükben arra törekedtek, hogy a kettő egybeforrjon egymással. Egyfelől nagyon is embertelen, hogy Poundot ketrecbe zárták, bármit követett is el, másfelől azonban nagyon is logikus, amennyiben másra sem vágyott, mint hogy alakja megjegyezhető legyen: semmi sem táplálta volna a legendáriumát annyira, mint ez a büntetés.

A ketrecben iszonyú magány és szenvedés jutott Pound osztályrészéül, s Bogdán László kötete talán ezt a két motívumot bontja ki a leginkább és a legszebben. „Ugolino is Pisát árulta el, amikor a zárkaajtót / rászögezték, és éhen halt. / Koponyájában is érezte a szögeket” – ez a könyv első, A kör című versének indítása (7.), s a „rászögezték”-hez fűzött lábjegyzetben a szerző felvilágosít: „Dante chiavar-t ír. Jelentése: beszögezni, és nem kulccsal bezárni.” A borzalmak tehát valódi borzalmak. „Pisában inog a torony, / ide térnek meg a történetek, / innen is indulnak”, „a rózsák is másoknak illatoznak” – a borzalmak nem választhatók el a magánytól, s a magány sem a borzalmaktól. Robert L. Allen vallja Pound perén, a Bogdán átírta vallomásban: „Ketrecében természetesen nem volt / egyetlen bútordarab sem. P. a betonpadlón hevert / félájultan, pokrócába burkolózva, / naptól forralva, esőtől áztatva, / és egyedül volt, uraim, teljesen egyedül!” (Konkrét költemény, 16.). A tanú számára is a költő magányra ítéltetése tűnik a legnagyobb kegyetlenségnek, a legnehezebben elviselhető csapásnak.

Ilyenkor az embert feltehetően láz emészti, időről időre őrület tombol benne, emlékek és látomások kísértik. A kötetben Lázbeszéd és A délibáb című verseket egyaránt olvashatunk, ám ezek csupán felcímkézett megnyilvánulási formái az általánosnak. Mint az emlékek, a műveltség is arra szolgál, hogy a látomások még félelmetesebbek legyenek – elég, ha Ugolinóra gondolunk, de gondolhatunk a teljes dantei Pokolra. Mert az emlékek sem mentenek meg: az amúgy is elkeserítőek még jobban elkeserítenek, a szép történetek meg összeszorítják a szívünket. A csodálatos éjjeli szeretkezés Dorothyval a párizsi görög templom bejáratánál a kétségbeesett reménykedést hívja elő [„Ó Istenem (ki vagy, vagy mégsem?) ÍGY őrizd meg / nekem őt! Mindig is ÍGY akarok emlékezni rá! / És magamra is szemben vele, időtlenségbe merevítve / a pillanatot, s benne kettőnket az idő borostyánjában.” (A görög templom Párizsban, 24.)]; máskor olyan megfigyeléseket vagy »Már várnak«– suttogta Dorothy és megszorította a kezem, / s közvetlen közelünkben vonítottak fel a pokol kutyái. / Ennek ellenére sem sejtettem, mi jöhet még. / Nem menekültem.” (Az alvilág bejárata, 3.)]

„Aki dudás akar lenni, / pokolra kell annak menni” – idézhetnénk cinikusan, de nem kevésbé indokoltan is, hiszen kétség sem férhet hozzá, hogy Pound valóban pokolra ment. Bogdán László ciklusa nagy költői erővel idézi meg ezt a poklot, s ennek a költői erőnek a jó részét éppen Poundnak köszönheti, ami persze semmit nem von le a kötet értékéből. Annál is kevésbé, mert költői erőt nem lehet úgy kölcsönözni, mint pénzt, káposztagyalut vagy laskanyújtót. Inkább azt kellene mondanunk, hogy azt az utat, azt a módszert, azt a költői eljárást, amellyel Pound életével és életművével bánik (s már ez is mennyi mindent jelent, Dantétól Homéroszig és Vergiliustól T. S. Eliotig!), nos, Bogdán ezt magától Poundtól tanulta vagy örökölte. Az éjszaka című vers 1-es számú lábjegyzetében ez áll: „Római költő. Pound fiatalon lefordította, átköltötte, átírta, az eredeti Propertius-versek sorrendjét is összekavarva, nagyhatású és hatalmas költeményt hozott létre.” (9.) Bogdán hasonlóképpen cselekszik: a ketrecbe zárt költő jelenségét és alkotásait „használva” hozza létre e kötet verseit, ahogy más írókkal és költőkkel is tette korábban, az Átiratok múzeumában.

Talán e nagyvonalúságban hasonlít a leginkább Bogdán Tandorihoz, Pound Bogdánhoz. A szavak, a nyelv áradása mindenhez elér, mindent megtermékenyít, mindent „szóvá tesz”. „A fák meghalnak, az álmok megmaradnak” – Poundtól kölcsönzött mottóval kezdődik a kötet (5.), s a könyv utolsó sora Ginsberg-áthallás: „...és fénybe tűnt át az arca” (55.). Mindkét képben és mindegyik közöttük megjelenőben ott érezzük azokat a szavakat, melyek e képeket megjelenítik. A szavak, a nyelv mágikus ereje, az a hit, hogy a nyelv nem valakié, hogy amit egyszer „felhoztak” a nyelvből, amit egyszer megteremtettek általa, az attól a pillanattól kezdve mindenkié – nos, mindez szépen, vonzóan és valahogy mégis költői kordában tartva válik valósággá Bogdán László ciklusában